Üdvözöljük és egyben sok szeretettel köszöntjük honlapunk Kedves Látogatóját!
Kiadónkról elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy az 1999-ben alapított katonai régiségekkel foglalkozó cégünk egy külön önálló részeként alakult 2012-ben, az eddigi kutatási eredményeink közlése és kiadása érdekében. A több tízezres darabszámot számláló fotóarchívumunk és dokumentum gyűjteményünk mellett kiemelten kezeljük a magángyűjteményekből és a hagyatékokból részünkre átadott visszaemlékezések közlésre váró részét.
Egy közel húsz kötetre tervezett könyvsorozat folyamatos megjelentetése a célunk, amely könyvek a XIX. és a XX. század közepéig tartó közel másfél évszázadot felölelő időszak magyar hadtörténelmét dolgozza fel fegyvernemenként. Több kötetünk már a kiadás előtti fázisba került, a kéziratokat már lezárták szerzőink és a szerkesztőinkre vár, hogy egy egységes és könnyen érthető tanulmány váljék belőlük. Ezzel egy időben a kép és dokumentum mellékletek beillesztésén fáradozik tipográfusunk. Lektorainknak igyekszünk a legkevesebb munkát adni, azonban az valljuk, hogy a jó és precíz munkához idő szükségeltetik. Könyveinkben a külföldi és a hazai legfrissebb kutatási eredményeket tudományos igényességgel egészítjük ki a birtokunkban levő kéziratok, fotók és dokumentumok segítségével. A publikálandó művek mindig a legmagasabb színvonalon és igényességgel készülnek, így ez is méltóan tükrözi az elhivatottságunkat, áldozatész hozzáállásunkat a minőségi könyvek kiadásában. Könyvsorozatunk minden egyes kötetének megjelenését mérnöki pontossággal azonos formátumra és arculatra tervezzük, – miképpen a múltban megjelent szemet gyönyörködtető klasszikus és terjedelmes sorozatok kiadói is ezt tették. A könyvtárainkban található könyvek, továbbá a visszaemlékező kéziratok szerzőinek emlékére, és az irántuk érzett tiszteletünk jeléül úgy döntöttünk, hogy a múltat idéző régi korok nyelvezetét és az akkor használt nevezéktant használjuk minden egyes munkánk megírásánál.
Alkotói kollektívánk ezért is vallja egységesen azt, hogy „..minden úgy volt jó, ahogyan az régen volt…”. Könyveinket ezért a dicső őseink helytállása iránti tisztelet, és emlékük méltó megőrzésének szemlélete hatja át.
Bízunk benne, hogy könyveink kiállják a próbát, és úgy a történész szakma, mint a történelmet és a letűnt korok világát kedvelők sokat forgatott olvasmányává válnak!
Könyveinkhez jó olvasást kívánva,
Maradok Tisztelettel:
Gőghné Szilágyi Ildikó
ügyvezető igazgató